Itt vagyok^^

Sziasztok.
Téves riasztás...nem Bella vagyok hanem Vivi.
Bella megkért,hogy tegyem ki a szavazást...ezért TESSÉK SZAVAZNI!

Kommiknak nagyon örülne..és rettentően sajnálja,hogy nem jelentkezett előbb.
Most beteg és ahogy tud jön és írja nektek a fejezeteket.
Azt üzente hogy már szégyenében elásta magát...de nyugtassuk meg nincs semmi gond..és hiányzik nekünk.:)(L)
Szóval jön,és nem sokára fejezetett is hozz nektek=)


Szerintetek?Bella:és mond a srácoknak,hogy nélküled nem élnék és hogy imádlak xD (L)
Nem hiszem el hogy képes volt ilyet írni rólam..de muszáj volt kiírnom mert megparancsoltaxD 

Nagyon szívesen tettem ki:)

Kommikat és a szavazást el ne felejtsétek!

1. fejezet.

Végre ittvan :D Lehet,hogy nem hiszitek el,de már én is nagyon vártam xD

Most írok először Edward szemszögéből,és nagyon izgulok. Nagyon fontos lenne,ha a véleményeteket leírnátok egy-két szóban :) 

Puszi,Bella.

1. fejezet.

Önuralom

(Edward szemszöge)

Pár hónapja még álmomban sem hitem volna, hogy mindez lehetséges. Lehetetlen öngyilkosságnak tartottam, holott őrülten vágytam rá.

Rengeteg időt és önmegtartóztatást megspórolhattunk volna, ha nem vagyok olyan makacs, és hallgatok Bellára. Ő végig hitt ebben.Hitt bennem,pedig jól tudta,hogy egy pillanat is elég lett volna, hogy elveszítsem a kontrollt és egy mozdulattal végezzek vele.

Feltétel nélkül, - amennyire csak gyenge emberi szíve engedte- szeretett engem. Sose fogom megérteni, hogy mivel érdemeltem ki ezt az angyalt, de létezésem végéig hálás leszek érte.

Kedvesem mocorgása hozott vissza a valóságba.

Szorosan hozzám bújva feküdt, keze mellkasomon pihent. Haja- hál’ istennek- eltakarta meztelen felsőtestét.

A még kényesebb részeken sikerült rávennem magam legalább arra, hogy a csípőjéig betakarjam. Bolond lettem volna nyakig betakarni!

De megfogadtam, hogy nem fogom kényszeríteni a szeretkezésre. Pihennie is kell, hiszen ő ember.

Milyen férj az, aki nem törődik a felesége igényeivel?

 Épp ezért… be fogom tartani. Bármilyen nehéz is lesz türtőztetnem magamat.

- Edward... - motyogta az én angyalom.

Szemei még mindig csukva. Lélegzete lassú. Aludt.

Még mindig, ennyi idő után is határtalan boldogsággal töltött el, ha a nevemet mondogatta álmában.

Ehhez egyszerűen nem tudtam hozzászokni.

Újra és újra, minden egyes ilyen alkalommal még jobban beleszerettem Bellába. Szinte már lehetetlenül szerettem őt.

Betegesen kötődtem hozzá...nélküle már nem tudnék létezni. Ha ő nincs, én se vagyok.

Szerelmem enyhén oldalra biccentette a fejét, oldalamnak döntve azt. Pár tincs az arcába zuhant, zavarva engem a benne való gyönyörködésben. Lehelet finoman a bosszantó fürtjei után nyúltam, vigyázva, hogy ezzel fel ne ébresszem, és a füle mögé simítottam a kelletlenkedő tincseket.

Arca kipirult volt, és lélegzetelállítóan gyönyörű. 

Tekintetem akaratlanul vérvörös ajkaira siklott. Nem bírtam ki, hogy legalább ne érintsem meg. Hüvelykujjamat finoman végighúztam tökéletes, forró ajkain, amitől egy jóleső sóhaj hagyta el azokat. Édes lehelete valósággal perzselte a bőrömet.

Legszívesebben azonnal megcsókoltam volna, de tudtam, hogy azzal felébreszteném, kihívva magam- és a fogadalmam- ellen a sorsot. Mert, hogy Bella nem elégedne meg a csókkal, akármilyen álmos és fáradt is, abban szinte biztos voltam.

Lélegzete fokozatosan felgyorsult, szívverése is jelezte, hogy felébredt.

Ó, hogy nem tudod kontrolálni a vágyaidat Edward Cullen! Ostoba vagy!

Ujjam még mindig ajkain állapodtak meg amit megérezhetett, mert elmosolyodott és egy csókot nyomott rá.

E gesztus is elég volt ahhoz, hogy a meginogjak önuralom téren. Testemet kellemes bizsergés járta át, fojtatásért sóvárogva.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek kedvesem. – suttogtam. Féltem, hogy ha hangosan beszélek, akkor hangomból tisztán kivehető lesz a vágy és a feszültség.

- Mmm? –mormolta hunyorogva. Olyan édes volt reggelente. Kezeivel lassan cirógatni kezdte hasamat.

Csak nagy nehezen sikerült visszatartanom feltörni készülő nyögésemet. Testem alig érzékelhetően megfeszült, és a bennem rejlő férfi is.

Csak most ne hagy cserben! – rimánkodtam magamban. Rajtam sajnos elég feltűnő jelei voltak, ha kívánom a feleségem és ennek nem tudtam parancsolni, vagy akár rászólni, hogy, Most nem!

Csak remélhettem, hogy szerelmem nem veszi észre.

Szemei kezdtek hozzászokni a fényhez ezért lassan ugyan, de felnyitotta őket.

Hatalmas csokoládébarna szemeivel azonnal a tekintetemet kereste. Arcán álmos mosoly ragyogott.

- Jó reggelt. – súgtam nagy nehezen erőt véve magamon, a mi elég nagy erőfeszítést igényelt mivel kezei még mindig hasamon köröztek.

- Neked is. – mondta majd forró csókot lehet vállamra. Szabad kezemmel megmarkoltam a lepedőt magam mellett.

Bal lábát finoman rácsúsztatta lábamra vészesen közel kerülve vágyamközpontjához.

Feljebb tornázta magát és egy másodperc erejéig mélyen a szemembe nézett, aztán egy édes csókban forrtunk össze. Ezt még képes voltam viszonylag higgadtan megadni neki, de ehhez az is kellett, hogy a lepedőt szorongassam közben. Éreztem, ahogy az anyag szép lassan repedezni kezd ezért pár centivel arrébb fogtam kapaszkodtam egy, még épp részbe.

Éreztem, hogy egyik keze nyakamra siklik, míg a másik szép lassan lefelé kezd csúszni. Riadtan kaptam el csuklóját, megszakítva csókunkat.

Értetlenül pislogott rám hatalmas szempillái alól.

- Bella –nyögtem elfúló hangon. – Nem… nem vagy éhes? – makogtam zavartan.

- De – mosolyodott el elégedetten majd száját nyakamra csúsztatta. – Rád! – lehelte bőrömbe, aztán megéreztem nyelvét halott eremen végigsiklani.

Megremegtem tőle, és egy kéjes morgás tört fel torkomból. Szavai és tettei a végletekig korbácsolták vágyaimat, aminek már félreérthetetlen jelei voltak testemen.

Gyorsan ki kellett találnom valami mentőövet, de nehéz volt bármire is gondolni Bellán kívül.

- Készítek neked reggelit, addig zuhanyozz le szerelmem.  – hadartam majd amilyen gyorsan csak tudtam kiszakítottam magam öleléséből és már ott sem voltam. Áldottam magam, hogy még éjszaka felvettem egy alsót, különben most hatalmas bajban lennék.

Még hallottam, ahogy kedvesem fejjel lefelé az ágyba huppan, majd egy „Edward?”-ot motyog a párnába.

A konyhába érce a pultnak támaszkodva kapkodtam levegő után. Teljesen megőrjít ez a nő! Hogy csinálja ezt?

Egyszerűen nem tudok uralkodni magamon, amikor a közelemben van. Amióta megízleltem a tiltott gyümölcs ízét, azóta máson sem jár az agyam csak a vele való együttléten.

- Undorító vagy Edward! Komolyan lassan rosszabb vagy, mint Emmett! – dorgáltam magam gondolatban két kezemet az arcom elé szorítva. 

Mintha ezzel elmenekülhetnék a rám zúduló perzselő vágy elől.

Hallottam, ahogy kedvesem megnyitja a zuhanyt. Hallottam egyenletes lélegzését, hallottam, ahogy a vízcseppek legördülnek selymes bőrén… Hallottam, hogy tenyerével felviszi a tusfürdőt testére, bejárva minden egyes porcikáját.

Akaratlanul elképzeltem,hogy az én kezeim vennék át Bella kezeinek szerepét… olyan helyekre érve ahol…Na jó, Edward, ebből elég! Visszataszító vagy! Nem járhat állandóan ezen az eszed!

Onnantól kezdve megpróbáltam csak a főzésre koncentrálni amennyire csak tudtam.

Az enyhén odakozmált rántotta és az összetrancsírozott paradicsom meg a zöldségköret viszont nem a feltétlen figyelmemről árulkodott.

Egyes pillanatokban még azt sem tudtam, hogy mit tartok épp a kezeim között. Agyam egész máshol járt… pontosabban három szobával arrébb.

Mivel testem még mindig nem mutatott változást merevségén, így jobbnak láttam, ha kint várom, meg amíg Bella befejezi a reggelit.

Remélem, nem bántom meg ezzel, de nem engedhettem, hogy így lásson meg. Most valószínűleg csak megrémiszteném őt.

Mély lélegzetet véve léptem ki a fényes napsütésbe.

A lábujjaim közé szivárgó homok, a tenger halk morajlása és a fák leveleinek hullámzó összedörzsölődése segített, hogy  kiürítsem az agyam a gyötrő vágyképektől. De nekem ez nem volt elég így hát futni kezdtem a sziget szíve felé.

Még nem lehettem messze a háztól, így még hallottam,hogy Bella a konyhába érve azt suttogja:

„Siess vissza hozzám, Edward. Szeretlek!”

Szavai hatására kétszeresére növeltem a tempóm.

Csak futottam, és nem gondoltam semmire… Legalábbis ez volt a célom.

Nem menekülhettem a végtelenségig, így hát egy idő után normál tempóban haladtam tovább.

Tehetetlen dühömben belevágtam az öklömet egy fába és felkiáltottam. Ujjaimmal hajamba markoltam és a kidőlt fa törzse mellé térdeltem. 

Mentálisan kezdtem kiakadni.

 Nem volt semmi, amivel elterelhetném a gondolataimat, ezért szabad folyást engedtem nekik.

Hihetetlen, hogy Bella mekkora hatással van rám.

Egyetlen csókja, vagy akár egyetlen érintése, sóhaja elég ahhoz, hogy elveszítsem a fejem. Valahogy meg kell tanulnom uralkodni magamon, és megálljt parancsolni vágyaimnak, mert ez így nem lesz jó.

Hisz ő egy törékeny, gyenge emberi lény.

Bármikor megsebezhetem őt, akaratlanul fájdalmat okozhatok neki, ha csak egy pillanatra elborul az agyam. Meg egyszer nem tudnám megbocsájtani magamnak, hogy figyelmetlenségből megsebzem.

De ezen kívül még velem ellentétben neki pihenésre is szüksége van és rendszeres étkezésre ahhoz, hogy egészséges maradjon.

Soha többé nem akarom úgy látni, mint… mint mikor elhagytam.

Már a gondolatba is majd’ bele rokkanok, hogy mindez csak miattam történt. Hogy ezt én okoztam neki, annak az embernek, akit a világon a legjobban szeretek, és akiért bármit megtennék.

Ezért az első, amit végig szem előtt kell tartsak az az ő embersége. Ha ezt betartom, akkor nem lesz gond, és feszengés nélkül megadhatom azt, amire vágyik.

Ez egyfajta kompromisszum magammal- és Bellával is. Ha ő pihenni fog, akkor én cserébe készségesen teljesítem minden vágyát…

Még tettem pár kört a fák között, hogy véglegesen lenyugodjak, és kitisztítsam a fejem.

Ha ezek az apróságok felett szemet hunyok, minden olyan tökéletes volt. Már-már gyanúsan zavartalan, boldog.

Lehet, hogy ez már paranoiává nőtte ki magát nálam, hogy a jóban is találok valamit, amibe beleköthetek.

De ez úgy gondolom érthető, az elmúlt év történéseit figyelembe véve. Voltak olyan időszakok, amikor ha nincs mellettem szerelmem, beleőrültem volna az aggodalomba. Ha velem van, minden megváltozik. 

Minden, ami addig sötét és fakó volt, jelenlétével azonnal ragyogó, buja színben pompázó gyönyörré változik.

Már kezdett nagyon hiányozni feleségem, ezért örült tempóban kezdtem el visszafelé rohanni.

Út közben megmagyarázhatatlan aggodalom kerített hatalmába. Mindig ez történik, ha távol van tőlem, amiért néha fel tudnék robbanni mérgemben.

Mielőtt túlnőtt volna rajtam a feszültség, gyorsan ráhangolódtam kedvesem szívverésére. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor a távolban meghallottam a számomra a létezést jelentő egyenletes dallamot.

A házhoz érve kedvesem káprázatos hangját hallottam meg a konyhából. Az altatóját énekelte, angyali hangon, amit még régen én írtam neki.

Nem mentem be azonnal, mert tudtam, hogy akkor abbahagyná az éneklést így inkább maradtam még, és csukott szemmel élveztem a csilingelő dallamot.

Megdöbbentett hangjának szépsége, hisz még sose hallottam őt ilyen felszabadultam, ilyen hangosan énekelni.  Igazából még egyáltalán...

Az én butus Bellám azonnal zavarba jött, ha ilyesmit kellett csinálnia mások előtt. Akárkiről legyen is szó. Bár egy kicsit bántott, hogy még előttem sem hajlandó levetkőzni az éneklés-gátlását. Mintha előlem bármit is el kellene titkolnia.

Mikor véget ért a dal, mosolyogva indultam meg a bejárat felé, de a küszöbnél nem jutottam tovább.

Kedvesem háttal nekem, egy szál törölközőben ült a konyhapult szélén, és egy könyvet, talán újságot tartott a kezében. Lábait előre-hátra lóbálta, ezzel egyre feljebb tűrve a törölköző végét azokon.

Szorosan le kellett hunynom a szemem, hogy józan maradjak.

Olyan gondolataim támadtak, amik ellen eleinte küzdöttem, de aztán rájöttem,hogy nem is akkora bűn…

Hisz pihent is és az üres tányért látva evett is rendesen.

Miért is ne? - gondoltam magamban.

Halkan odasétáltam mögé, majd kezeimet a dereka köré fontam, amitől enyhén megremegett, de nem sikoltott,nem ugrott fel, látszólag nem érte váratlanul érkezésem. Ajkaimat meztelen vállára tapasztottam, élvezve bőrének fantasztikus ízét. Hallottam, ahogy szíve verdesni kezd, akár egy ketrecbe zárt madár.

Nyelvemet lassan végighúztam forró bőrén egészen a nyakáig. Teljesen elernyedt, a könyv kiesett a kezéből, ami hangosan puffant a csempén. Végtagjai erőtlenül lógtak mellette.

- Vi...visszajöttél? –lehelte fojtott hangon, amitől egy mosoly kezdett kiülni arcomra. Egy könnyed mozdulattal arrébb dobtam hatalmas hajzuhatagát és tovább haladtam nyakán.

- Eddig nem említetted, hogy ilyen csodásan énekelsz. – dorgáltam meg mosolyogva, miközben a füle mögötti gödröcskét kényeztettem.

Lélegzete felgyorsult, teste egyre forróbb lett.

- Hallottál? – riadt meg, hangján hallottam, hogy borzasztóan zavarba hoztam.

- Ne légy zavarban! Kedvesem, hisz gyönyörű hangod van. – súgtam lágy hangon, majd elé léptem.

Amint találkozott tekintetünk, minden más eltűnt gyönyörű szemeiből, csak a szerelmet és a vágyakozást láttam bennük. Alsó ajkába harapott.

Halványan elmosolyodott, és egyik kezével végigsimította arcomat. Sóhajtva bújtam selymes tenyerébe. Hallottam, hogy a kis erekbe is csak úgy tódul a vére a szíve heves dörömbölésétől.

Ajkai elnyíltak, mintha csak engem hívogattak volna. Nem bírtam tovább, majd meg őrültem egyetlen csókjáért.

Egy gyors mozdulattal lábai közé furakodtam, de nem tudtam megcsókolni azonnal. 

Szemei rabul ejtettek. Ragyogó tekintetét mélyen az enyémbe akasztotta, mintha soha nem akarna elválni tőle.

Láttam, ahogy fokozatosan kezd fellángolni benne a vágy tüze, mígnem már ő sem bírta tovább.

- Csókolj meg! – minden csontom beleremegett kéjes hangjába, de késséggel teljesítettem kérését.

Vad csókunk egyre mélyült és én már alig bírtam épp ésszel. Szenvedélyem elég lett volna mindkettőnk számára, de hogy még az övét is éreztem… kibírhatatlan!De még így is jobb helyzetben voltam,mint Jasper.

 Zihálva váltam el ajkaitól, tudva, hogy oxigénre van szüksége. Amíg ő hangosan kapkodta a levegőt, szám nyakára siklott.

Hirtelen megéreztem lábait a derekam körül, amik egy lökéssel magukhoz préseltek.

Felnyögött, mikor megérezte, hogy mennyire kívánom őt. Erőszakosan kapott arcom után, szemeit a sóvárgás elhomályosította.

- Edward – zihálta szemembe nézve. –Akarlak!

Egy vad morgás tört fel belőlem. Csípőjénél fogva közelebb rántottam magamhoz, nekilökve férfiasságomnak.

A körmeit a nyakamba mélyesztette, és egy szenvedélyes nyögéssel megmozdította csípőjét.

- Bella. –hörögtem és egy nagy darabot kiszakítottam a gránit pultból.

Fenekénél alá nyúlva megemeltem, majd összeforrasztottam ajkainkat.

A szoba! – nyögtem magamban utolsó tiszta gondolatommal majd kedvesemmel karjaimban a háló felé kezdtem futni.

A történetről

Először is sziasztok :D

Amint látjátok nem bírtam a hátsómon maradni és egy új töribe kezdtem ^^

Az alap ötlet szerint nem lesz nagyon hosszú,de muszáj volt megvalósítanom(: 

Na szóval a tartalom,nagyjából:

 Edward és Bella már egy hete vannak a Csodálatos Esme-szigeten.

Egy darabig minden úgy megy,ahogy a könyvben:

Meglesz a nászéjszaka, Bella kék zöld lesz, Edward egy ideig tartózkodik az újabb szeretkezéstől,de végül beadja a derekát...és így tovább.
 De ekkor az indián Kaure megjelenésével minden tönkre megy és a menyország helyett a pokolba kerülnek.

Egy legendának hitt átok életre kel... 

Bella túléli a megpróbáltatásokat? Jacob marad vagy elmegy örökre? Renesmee életben marad?

A válaszokat megtudhatod,ha figyelemmel követed a történet alakulását :)

Nemsokára felteszem az első fejezetet is.^^